Húsvéti locsolás kétkeréken és sziklafalon

Délelőtti programként a kétkerekű nyergelése hágóra, délutánra mászócipő, beülő,  karabinerek, mászógép és ereszkedő herkentyűk bűvölése- úgy történt, hogy az idei húsvéti locsolást bringázás-mászásra cseréltük le, ezért aztán rendkívül jól telt az ünnep.

Húsvét másodnapján az jutott eszünkbe,        Locsolós napon jutott eszünkbe az is,

 Délelőtt bringázni kéne valamerre.               Délutánra szervezhetnénk egy mászást is

 Fel is ültünk hát a bicikli nyergébe,               Összesereglettünk a Postafal alatt

 S kitekertünk vele a Pongrácz tetőre.           Tapptarararara tararapp tararapp

  És akkor most, rímek nélkül .

A bringázás ötlete már vasárnap este belebújt a fejembe, és Dömének se kellett kétszer mondani, jött azonnal. Habár nem terveztünk nagy kiruccanást, mert mindkettőnk számára erőst szezonnyitónak számított a kerekezés, mégis sikerült kihozni a buliból a maximumot. Szóval, ahhoz képest, hogy a kilencesig akartunk eljutni, a Pongrácz-tető egész jó teljesítménynek bizonyult, így kezdésnek. Különösen, hogy egy óra alatt sikerült kiérkezni s egyszer sem kellett  megálljak pihenni. Ez nálam nagy szó. :)  Amikor lankadt a hangulatom és a hegyre mászás kezdtett megeröltető lenni, éppen akkor eszembe jutott, hogy két évvel ezelőtt a Viktória vízesésnél voltunk éppen, húsvét másodnapján. Vagyis, ettől a csodaszép vízeséstől kaptam életem legkülönösebb és legeredményesebb locsolását. Mondjuk, a locsolást ott senki sem úszta meg szárazon, Viktória nem nagyon válogatott, hogy fiút vagy lányt locsoljon. De ha már itt tartunk, ennél a kis kitérőnél, két fotó erejéig meg is mutatom a helyet.

Viktóriától vissza a jelenbe: csodaszép időnk volt az idei locsolkodós napon is, a Pongrácz fele kerekezve is pont olyan jól éreztem magam, mint két éve Zambiában. A szél sem kavart be, így aztán nem volt megállás a tetőig. Már a kilencesnél felfedeztünk egy kisebb bringás csapatot, akik előttünk  haladtak párszáz méterrel. A tetőn derült ki, hogy ismerősök voltak. Ők tekerték tovább jobbra, Meggyes felé, mi meg vettük az irányt hazafelé. Bármennyire is keveset időztünk a tetőn, a szemetet azért nem tudtuk figyelmen kívül hagyni. Rendkívül lelombozó látványt nyújt a hely elhagyatottsága. Pedig látogató az lenne dögivel, az alatt a pár perc alatt, amit ott töltöttünk, buszok, mikrobuszok, kisautók verték le egymást, hogy helyet találjanak maguknak. A szemetes Pongráczot elhagyva, kicsivel lennebb már egy hangulatos út széli forrásnál vedelve feledkeztünk bele  a környezetvédelmis bánatunkba. Ez volt az a forrás, ahol Dömét utoljára láttam, mivel azt egyeztük, nem fog idomulni az én lassuságom után. Nálam ugyanis a lűtőre gurulás elég érdekes gyomorcsiklásokat okoz, egyszóval félek na túl gyorsan menni. Dömének sikerült is beérni más bringásokat, akik lehagytak minket, míg mi a forrásnál időztünk. Én pedig, lassú hazagurulásom alatt is hasznosan töltöttem az időt: egyszer is, örömmel állapítottam meg, hogy igen sok ember pattant nyeregbe ezen a szép tavaszi napon. És meg is számolt Mártika három féle biriglist: férfit (13-at), nőt (6-ot), és gyermekecskét (1-et).

Alig, hogy hazaértem és két szót váltottam a családdal, már megint jöttek utánam a Gyilkostó Adventure csapat küldöttei, hogy indulás van a Gyilkostóhoz, amolyan szezonnyitó mászkálásra. Kétkerekűmet lecseréltem a beülőre, karabinerekre és mászócipőre, és már száguldoztunk is a csutakos tó felé. Itt találkoztunk a többiekkel és KT technikai vezetése alatt nekiláttunk a tanulásnak. Mászás, ereszkedés, mászás, ereszkedés, csomók tanulása, nevetés, mászás, nevetés, ereszkedés, és így ment ez egész délután. KT rendkívüli mutatványai a falon nem hagyták lankadni a kedvet, valahogy jó lett volna utána csinálni az elsőosztályú bravúrokat, de ez csak Miskának sikerült. Itt, a bal oldali fotón, KT éppen barlangász stílusban kúszik fel a falon. Aztán valahol jó magasan még azt is megmutatta, hogyan kell a kötélváltást összehozni, vagyis hogy egyik kötélen mászógéppel fel, onnan át a másik kötélre és azon ereszkedő cuccal leosonni. Mindezt olyan könnyedséggel adta elő, hogy elsőre mindenki azt hitte, ez igencsak egyszerű dolog. Ennek ellenkezője viszont azonnal kiderült, amint valaki hozzá látott a mutatvány kipróbálásához. Amikor én kerültem sorra, és elég bátortalanul keresgéltem a fogásokat, lépéseket, és mikor éppen olyan helyre értem, ahol problémám akadt a helyzettel és nem találtam semmiféle kapaszkodót, nem hogy fogást, akkor ők lazán bedobták a jól hangzó sziklamászó szöveget: Pánkótól (gyergyói hegyimentő, a szerk. megj.) azt tanultuk, ha olyan helyre érsz, ahol nincs fogás, azt a részt hagyd ki s menj tovább. :)

KT miközben megtanította a nyolcas csomó mellett a római nyolcast és a kilencest is, közben további érdekes sztorikkal is szórakoztatott minket. Hogy történt egyszer, hogy éppen valahol iapri alpinizmusos melójuk akadt és valami nagy akármiket festettek le, kötélen csüngve. És akkor odajött hozzájuk valaki és azt kérdezte: "Magik hegyremászó emberek? Hogy milyen vastag spárgáik vannak magiknak!". Aztán a nagy álmélkodás után meg is rövidítették a hegyremászók vastag spárgáit, a nyolcvan méteres kötél két feléről húsz-húsz méter egyszerre csak lekopott, mindez egy röpke ebédszünet alatt.

A nagy hangulat a naplementéhez közeledve sem hagyott alább, s miután Peti a szikla alatti fát is megmászta, nekünk szedelőzködni kellett és indulni haza. És valahogy úgy alakult, hogy már megint nem voltak otthon locsoláskor - ez már sok-sok éve így alakul, valamitől - de az idei húsvéti locsolós nap erőst jól telt a Gyilkostó Adventure Egyesület tagjainak társaságában.