Kis hegyek, nagy hegyek

Tegnap meghalt egy hegymászó a Himaláján. Egy magyar. Eletében nem ismertem, halála után már igen. "Mély megrendüléssel tudatom a kedves idelátogató  érdeklődőkkel, hogy Szabó Levente barátunk a Himalája expedíció során életét vesztette", olvasom az egykori hegymászó weboldalán. Erőss Zsolt hópárduc honlapján is ott a hír, mellette a csúcssikerről szóló rész mintegy mellékes csupán.

Mi a nehezebb? Elviselni, megélni egy hegymászó társ halálát, közvetlen közelről, vagy tudomásul venni, hogy ez akárkivel is megtörténhet? Hogy úgymond benne van a pakliban. Te magad is lehetsz. Egy rossz mozdulat, egy rossz lépés, aminek városi környezetben csak egy bokaficam a következménye, az a magashegyen már halálos?

Közben pedig Ugyan Anita halad a világ teteje felé. Mint első magyar női hegymászó, aki az Everestet célozza meg, ráadásul palackozott oxigén nélküli. Eddig már vagy megvan a csúcs, vagy nincs, de mindenképpen visszafele tart. Nepáli idő szerint már három óra van és ez a kritikus visszafordulási időpont. Ilyenkor már menni kell lefelé, akkor is, ha karnyújtásnyira van a csúcsjelző tábla. Holnap hajnalban remélhetőleg megtudjuk az ő blogjáról, hogy mi a története.

A Székelyek a magasban expedíciósorozat himalájásai, Tulit Zsombor és Ruszuly Éva, éppen a Cho Oyu egyes és kettes tábora között vannak valahol, egyre feljebb haladva.

Terveik szerint holnap hármas tábor, majd csúcsmászás - ezt is lehet követni a rádió oldalán.

Ezekkel a magashegyes gondolatokkal a fejemben, nekiláttam délben fél egykor, hogy pakoljam össze a hátizsákomat, a kisebbet, egy Csalhó kirándulásra. (Már nem is merek hegymászást írni).

De úgy hozta a helyzet, hogy tíz nappal ezelőtt a Likas oldalából néztem szembe a Csalhóval. Rendkívül fennséges arcát mutatta a barlangászoknak :) (a fotóalbumok sorozatának legfrissebb bejegyzése részletezi az akciót).

Aztán múlt szombaton, alig öt napja, lovaglás közben, Meggyes közelében értünk egy el olyan kilátóra hogy onnan is szembe kacsintott a szép hegy.

Akkor megígértem neki, hogy hamarosan meglátogatom.

Másfél óra múlva indulok.

Majd onnan szurkolok a magashegyen lévőknek.

És kimászom belőlük a halált, hogy legyen energiájuk az életre.

S mikor hazajottem, megmutatom nektek, hogy milyen volt a Csalhó.

De most megyek, mert vár.