Enduro
„Itt olyan természeti adottságok vannak, amikről más országokban álmodni sem mernek. A Szárhegy melletti hegyoldalban lényegében a természet adta lehetőségeken alakítottak egy keveset, hogy endurópálya legyen belőle” – szögezte le a francia bajnok Greg Eyries, aki úgy véli, Európa-szerte ritka adottságú tereppel ismerkedhetett meg. A Gyergyószentmiklósra települt francia vállalkozó Patrick Bois minden álma egy enduróiskola létrehozása a szárhegyi pályán. „Ami itt történik, még igazából nem az, amiről álmodom, ugyanis olyan iskolát szeretnék létrehozni, amely a motoros idényben folyamatosan működhet” – tisztázta az egykori francia bajnok, hozzáfűzve, hogy ehhez még rengeteg infrastrukturális fejlesztésre van szükség. Gábor László gyergyószárhegyi polgármester hozzáfűzte, hogy ahogy az aszfaltút elkészült a főúttól a pályáig, úgy rendre a többire is sor kerül. „A pálya elektromosáram- és vízellátását kell elsősorban biztosítanunk, ezenkívül építenünk kell egy panziót, ahol a motorosokat fogadhatjuk” – fejtette ki Gábor László, akinek az a nagy álma, hogy mielőbb világbajnokság házigazdája lehessen Gyergyószárhegy.
Forrás: Krónika












