Gyergyóditró

Ditró (románul Ditrau) falu a mai Romániában Hargita megyében. Orotva tartozik hozzá. Gyergyószentmiklóstól 13 km-re északnyugatra a Maros, a Ditró és a Martonka-patak törmelékkúpjain a Gyergyói-medence északi részén fekszik. Románia egyik leghidegebb települése: a fagyos napok száma évente átlag 175. A legalacsonyabb hőmérsékletet 1929. február 11-én mérték, és - 36,5 °C volt.

Nevének eredeti alakja a magyar Detrejó (= Detre pataka) és eredetileg víznév volt. Ennek eredete a gót drohti (= tekervényes patak) főnév.
 
Története
 
A székely faluközösség tízesekbe szerveződött. A XVI-XVII. században a tízeseknek, mint területi szerveződéseknek, pontosan körülhatárolt feladatkörük volt a település gazdasági-katonai életében. A tízesek tulajdonában voltak a szántók, rétek, legelők és az erdők. A tízes legfontosabb feladatköre azonban 10 katona biztosítása volt. A tízes közössége döntött arról, hogy kit küldjön mustrára vagy hadba, s ez a tény a székely szabadság egyik alapelvét alkotta. A XVII. században a népesség döntő többségét a szabadparasztok adták, akiknek ugyanakkor a katonáskodás is lételemévé válik. Fokozatosan jelennek meg a kézművesek, kereskedők és az értelmiségiek is.
 
A Gyergyói-medencében 1643-ban 97 család foglalkozott kézművességgel vagy kereskedéssel, illetve volt zsoldos katona vagy értelmiségi. A székely rendiség alapelemei már a XV. század második felére véglegesítődnek.A gyalogkatonák a népesség döntő többségét alkották, akik a falvak földjeinek felosztásakor egy nyílföldet kaptak. A belőlük alkotott sereg gyalogos hadként vett részt a királyi illetve vajdai katonai egységekben.A lófők két nyílföldet kaptak a termőterület felosztásakor. Könnyűlovas egységekben szolgáltak.A főnépek mint nehéz páncélos lovasok három-öt nehéz fegyverzetű lovassal jelentek meg a hadban és ettől függően 3-5 nyílföldben részesültek.A székely szabadságot nem mindenik fejedelem vagy főúr nézte jó szemmel. Az évszázadok folyamán egyesek ígyekeztek ezen jogokat megnyírbálni, mások meg visszaállítani. A jogok visszaadása rendszerint akkor történt, amikor a székely haderőre erősen szükség volt, vagy az valamilyen kimagasló fegyverténnyel bizonyította ütőképességét.
 
Az 1562-es segesvári országgyűlés a - földhözkötötteket - és a más földjén lakókat jobbágyoknak nyilvánítja és 1566-ban a volt libertinusokat mint jobbágyokat adományozza János Zsigmond fejedelem a székely főembereknek. Szárhegyen ekkor került 57 család Lázár István függőségébe. Ez igen jelentős szám, ha figyelembe vesszük, hogy 1567-ben Szárhegyen 48 kaput számoltak, míg Ditró 26 kapuval rendelkezett. A medence egyes települései kedvező földrajzi fekvésükkel, gazdasági fontosságukkal vonzóerőt jelentettek az ide letelepülni szándékozók számára. A XVII. században számtalan örmény család talált itt otthonra. Az örmények nagy része Moldvából települt át a török-tatár zaklatások elől. 1614-ben az őslakosság és a bevándorlók közötti arány a következőképpen alakult Ditróban. A családok összlétszáma 52, melyekből őslakó 44 család, míg 8 család bevándorolt.
 
Míg a XVI. század utolsó évtizedében a székelység egyéni, társadalmi, jogi felemelkedése viszonylag ritka volt, a XVII. század első hat évtizedében ez a folyamat tömegméreteket öltött, és a társadalom gyökeres átalakulásásához vezetett. 1607-től 1655-ig 127 családot lófősítettek a Gyergyói-medencében. 1654-ben Ditróban 12 nemest találunk az összeírás szerint. A lófők és gyalogkatonák az 1721-es összeírás szerint a székely társadalom zömét alkották. Gyergyó alszékben ekkor 864 szabad székely családot (77,9 %) találunk.
 
A pestisjárványok és a kuruc szabadságharcban való részvételért hozott szigorítások nagyon megnehezítették a megélhetést. A főkormányszék által kirótt adóterhek 1744-ben Ditrót 836 rajnai forint fizetésére kötelezték. 1750-ben Ditró társadalma a következőképpen tagolódott. Nyilvántartásba vettek 2 nemesi családot, 153 szabadost, 31 jobbágyot, 11 zsellért, valamint 28 más csoportba sorolandó családot. Ekkor az összlakosság 225 családból állt. A népesség számában ezidőben Ditrót csupán Gyergyószentmiklós és Alfalu előzte meg. Egy 1773-ban készült határőri kimutatás 356 családfőt és 840 fiúgyermeket tüntetett fel, ami 2400 lakosnak felel meg, de 1910-ben már 6151, míg 1930-ban 6785 főt írtak össze. A község társadalmi szerkezetében igen nagy változást hozott az 1945 utáni rendszerváltás. Az államosítás, kollektivizálás és az erőltetett iparosítás oda vezetett, hogy a tegnapi földműves mára már ipari proletárrá lett. Ditrót sem kerülte el ez a folyamat. A helybeli ipari létesítmények mellett a környékbeli vállalatok ígértek munkahelyeket azon földműveseknek, akik a kollektív gazdaságban nem találták meg a megélhetés lehetőségeit. Ez a folyamat szétzúzta az évszázados hagyományokat, felrúgta a faluközösség írott és íratlan törvényeit, és elhozta az erkölcsi széthullást.Az állandó katonáskodásért járó székely szabadságjogokat számtalanszor kétségbe vonták és ez a székelység zendüléseihez, lázadásaihoz vezetett az uralkodóval szemben. II. Ulászló uralkodásával a székelység helyzete megváltozott, s a XV. század utolsó éveiben sokat szenvedtek Báthory István erdélyi vajda kegyetlenkedéseitől. De Losonczi László és Bélteki Drágfi Bertalan uralkodása sem volt más. A legkeserűbb megpróbáltatások mégis Szapolyai János 1510-től kezdődő uralkodása alatt súlytották a székelyeket. Az elkeseredett csíkiak, gyergyóiak és háromszékiek 1511-ben feldúlták a fejedelmet szolgáló és kiszolgáló primorok épületeit. Az 1562-es esztendőben hatalmas lázadás tört ki, amelyben Gyergyó lakossága is részt vett. Rettenetes volt a győztes fejedelem bosszúja. A harmadik rend bűnhődött a leginkább, mert a lázadásban résztvevő lófők kegyelmet kaptak, csupán állandó katonai készenlétre kötelezték őket. A megsértett fejedelem jobbágysorba taszítja az egész harmadik rendet, a hűséges híveit pedig megajándékozza. Igy Csík- és Gyergyó-székben 10 ember 217 jobbágyot kap ajándékba a fejedelemtől.
 
 Az elszegényedett lófők is önként álltak jobbágysorba, csakhogy terhes kötelezettségüktől szabadulhassanak. A jobbágyokra kapuként rótták ki az adókat, így Ditróban 26 kapu adózott. Elmondhatjuk, hogy az 1562 utáni időszak szomorú fordulópont a székelység történetében. Bethlen Gábor és Rákóczi György fejedelmek igyekeznek tömeges felszabadítással megfékezni a katonáskodás elől jobbágysorba menekülés folyamatát. 1575-ben a székelyek ismét felkeltek ősi jogaik visszaszerzése érdekében. Ezt a lázadást Báthory István fejedelem verte le és torolta meg a legnagyobb kegyetlenséggel. Ez után az óvatos fejedelmi támogatás évei következtek, amikor apró engedményekkel igyekeztek lecsendesíteni a lakosságot. Ez azonban nem mindig sikerült. A gyergyóiak 1583-as lázadásának leverése után Báthory Zsigmond fejedelem Gyergyószentmiklós lakosságát és területét 3500 tallérért adta el a szárhegyi II. Lázár Andrásnak. Ekkor csupán 44 darabont család őrizhette meg szabadságát. Egy 1646. január 5-én kelt rendelettel I. Rákóczi György 27 ditrói családot emelt a paraszt rendből a puskás gyalogok sorába. 1595-ben, amikor a török elleni hadműveletekben ismét nagy szüksége volt a székely katonákra, Báthory Zsigmond arra kényszerült, hogy visszaállítsa az ősi székely szabadságjogokat. Ez a nagylelkűség azonban nem tartott sokáig, mert egy év múlva ismét visszavonta engedményeit. Ebben a lépésben kereshetjük az 1596-os felkelés okait, amikor Apafi Miklós verte le a lázadást Újfaluban és Szárhegyen. A megtorlást véres farsangként emlegeti krónika. Mihály vajda 1599. november 28-án visszaadta a székelység szabadságjogait, mivel hűségesen szolgálták őt a hadban. 1657-ben II. Rákóczi Györgyöt a szultán hűtlenségéért a tatárokkal bünteti, melyek nagy szerencsétlenséget hoznak az országra. 1658-ban, amikor a gyergyói hadköteles lakosság II. Rákóczi György törökellenes háborújában vett részt, egy 3000 fős tatár-moldvai martalóc sereg betört a Gyergyói-medencébe Tölgyes irányából és Ditrót is felgyújtották.
 
A főként asszonyokból, öregekből és gyermekekből álló védők Szárhegynél különböző hadicselek alkalmazásávan legyőzték a betolakodókat, súlyos veszteséget okozva azoknak. A csata emlékét a Szárhegyet és Ditrót összekötő országút mentén emelt emlékoszlop őrzi.A XVII. századvég elhozza A Habsburg-török egyensúly megváltozását. Erdély önállósága megszűnik. Állandósul az osztrák uralom. A csácsári katonák megszállják Gyergyót, erőszakoskodnak, önkényeskednek. A katonaelszállásolások miatt a gyergyóiak sokat panaszkodnak. A habsburg hadsereg ellátásának terhei nyomorba döntötték a lakosságot. A másik kibírhatatlan teher az adórendszer volt. Ilyen körülmények között a székelység szívesen csatlakozott a Rákóczi Ferenc által meghirdetett kuruc mozgalomhoz. Az 1703-as év végére néhány erősség kivételével az egész Székelyföld a kurucok pártján volt. Az 1704. augusztus 27-én összeírt gyergyói katonák között találunk 55 szabadságharcost Both Ádám vezénylete alatt. A szabadságharc kegyetlen vérbefojtása után a Habsburgok nem vették igénybe a székelység hadkötelezettségét.1764-től kezdődően a gyergyóiak mint határőrkatonák vettek részt most már a Habsburgok háborúiban. Ezek az állandóan gyakorlatozó katonák, a két székely gyalogezred és a huszárezred tagjai a kor hadi művészetének mesterei voltak.Az 1848-as forradalom és szabadságharc helyi okai közé sorolhatjuk - dr.Garda Dezső szerint - a gazdasági, társadalmi, politikai élet ellentmondásait, a szász és örmény kereskedők és a helyi lakosság közötti konfliktusokat, valamint a székely határőrkatonák elnyomását az osztrák General Comando által.
 
Gyergyóban az első megmozdulásokat 1848 január-februárjában észlelték, és főként a földesurak és jobbágyok közötti feszültség váltotta ki. Ezek az ellentétek már január-április hónapokban a jobbágyfelszabadítás elindulásához vezettek. A folyamatot elősegítette, hogy a Lázár család egyes tagjai a jobbágyfelszabadítás hívei voltak. A forradalom tömegbázisát Gyergyóban a határőrkatona családok alkották. 1848 nyarán az ellenforradalmi erők kezdtek megerősödni. Az osztrákok erőteljes hadi készülődése ellen a forradalmi kormány a székely haderőkben védelemre alkalmas csapatot látott. Battyányi Lajos miniszterelnök 1848. május 19-én és június 28-án felhívást intézett az I. Számú Csíki határőrezredhez a haza mentése érdekében. Válaszként egy 1200 tagú mozgosított zászlóaljat hoztak létre, melynek hatodik századában Boros Ignácz százados parancsnoksága alatt találjuk a gyergyóalfalvi és gyergyóditrói honvédeket. Ez a székely zászlóalj szülőföldjétől messze harcolt méltó helytállással. Amikor az osztrák haderő Erdélyt megtámadta, az Agyagfalvi Gyűlés szellemében berendezkedtek a védelemre. Egy több ezer főből álló osztrák-román csapat Marostorda felől érkezett, hogy elfoglalja Gyergyót. A csapás Remete és Ditró felé irányult.
 
 A községekből rendre érkeztek a fegyverrel és kaszával felszerelt lakosok. A kis haderő élén Bernád Imre remetei százados állott. A bátorságáról híres medvevadász szellemes hadicselekkel megtévesztette az ellenséget a sereg létszámát illetően, és az ellenség Maroshévíz felé visszavonult. Végül a csatára Szászrégenben került sor, ahol a gyergyóiak a középhad első soraiban küzdöttek sikerrel. Még Petőfi Sándort is versre ihlette a székelyek hősiessége. Kiemelkedő Kiss Antal gyergyószentmiklósi százados (később őrnagy) zászlóaljának helytállása a túlerővel szemben a Kökösi hídnál. Kossuth Lajos felesége zászlót küldött a székely zászlóaljnak, elismerése jeléül. Ditró az 1848-49-es szabadságharcnak egy főtisztet (Puskás Ferenc őrnagy) 3 tisztet, 15 altisztet és 117 honvédet adott. 1849 augusztusában a cári és császári csapatok közeledtek Gyergyóhoz, mire a lakosság az erdőkbe menekült. Dániel Ferenc, az osztrák hadsereg mellett műkődő császári biztos kiáltványban szólította fel a gyergyóiakat a fegyverek leadására és a hazatérésre. A parancsot Ditró és Remete kivételével teljesítették. Egy hét múlva, csak egy újabb felszólításra volt hajlandó Ditró és Remete lakossága a parancsnak eleget tenni.A hegyek nem nyújtottak védelmet a gyergyói embernek a járványok ellen, Az 1633-as pestisjárvány, mely egész Erdélyben éreztette hatását, jelentős áldozatokat követelt a felső Maros völgyében. Ebben a járványban Gyergyószentmiklóson 800 személy halt meg. Az 1646-os pestisjárvány úgyszintén 448 családdal csökkentette a népességet Gyergyóban, egy 1654-es írásból következtetve. 1708-ban a Havasalföldről behurcolt újabb pestis hatalmas pusztításokat végzett. A járvány terjedésének vesztegzárak próbáltak gátat vetni.
 
A közlekedési utakat bevágták, és strázsákat állítottak, hogy senki Gyergyóba be ne menjen, és onnan ki ne jöjjön. Ez a járvány 1713-ig tartott. A főkormányszék ekkor küldte Gyergyószentmiklósra Ioannis Carolus Lamper nevű orvost. Ő volt e vidéken az első szakképzett egészségügyi személy. Egy korabeli feljegyzésből idézzük: "1717-ben nem lévén pünkösd után eső, oly szárazság volt ad 1-mum sept. A 1718 kihez nem hallatott. Ezt következő 1719-ben aratásig oly nagy szigorú éhség, hogy fát, szalmát, rügyet, makkott, dögöt rág vala az szegénység..." Erre az iszonyú aszályra következett az 1719-es pestisjárvány, mely július-augusztusban éri el tetőfokát, s a székelység soraiból mintegy 100 000 áldozatot követelt. Ditróban meghalt 668 ember, életben maradt 930 személy. A vesztegzárak és az utak bevágása igen nehéz helyzetbe hozta a lakosságot, mivel számtalan mezőgazdasági és ipari cikk tekintetében behozatalra szorult, a saját termékeit pedig nem tudta értékesíteni. Újabb éhínséges esztendő 1826, ugyanakkor pestisjárványról is beszámoltak. 1834-ben a pestist szintén éhínség vezeti be, de ez az utolsó említése ezen tömegpusztító kórnak környékünkön. Hogy ne maradjunk járványveszély nélkül, az 1883-as esztendő kolerajárvánnyal köszöntött be Csík vármegyébe. Ez a betegség főként 1889, 1893 és 1910-ben veszélyeztette e Gyergyói-medencét. Szerencsére ekkor már dr. Fejér Dávid, a ditrói, majd gyergyószentmiklósi községi orvos, röpiratban hívja fel a figyelmet a járványmegelőzés eszközeire. 1910 után a kolera is elköltözött vidékünkről, hogy helyét a diftéria (torokgyík), hastífusz, kanyaró és a vérhas foglalja el. Az erdők és a vadállatok közelsége a településekhez gyakran vezetett halálos kimenetelű veszettséghez. Egy 1908. április 19-én megjelent újsághír szerint "Veszett kutya kóborolt Gyergyóditróban és Remetén, öt kisgyermeket harapott meg, míg sikerült kiírtani.... Ez évben már második esetben fordul elő veszettség". A tömegpusztító járványok is hozzájárultak ahhoz, hogy a természetes szaporulat igen alacsony szintre süllyedjena XIX. század végén. Például 1892-ben csupán 7%. Az 1918-as spanyol nátha (influenza) a Gyergyói-medencét sem kerülte el. Főként az év első hónapjaiban tömegesen szedi áldozatait.
 
A sok halott miatt a papok az utcakereszteződéseknél összegyűjtve szentelik meg a koporsókat. Pontos adatokat nem ismerünk a betegek számát illetően, mert a szenvedők nagy része nem jutott orvoshoz, de a járvány borzalmairól a fennmaradt szájhagyományok valósághű képet rajzolnak.Mint számtalan más település esetében, úgy Ditró is egy bővizű hegyipatak mentén épült és déli irányba húzódott le egészen a Maros árterületének mocsaras pereméig. Talán a legérzékletesebb leírást a XI. század közepén Orbán Balázs nyújtja a falu akkori képéről: "nagy hosszú falu 5000 lelket meghaladó lakossal, mely csaknem az egész tér szélességét átfogja, úgy, hogy a tér túlfelén fekvő Remetétől csak a Maros választja el. Csinos, több bolttal szegélyezett piacza városias színezetet ad neki; sokadalmai, hetivásárai nagyon látogatottak, különben is Ditróban mindenütt a jólét és csinosság nyomait látja az utas. És bizonnyal Ditró és Szárhegy a Királyhágón inneni részek leggazdagabb két faluja; ezt pedig nem valami gyáripar vagy kereskedésnek, hanem főként a két falu közös havasán felfakadó borszéki forrásnak köszönhetik, melyből és terjedelmes havasaik legelőiből közel 50,000 forint jövedelme van e két községnek.Mindkét falu fő adóját ezen jövedelemforrás fedezi, a fennmaradó részből iskolákat, csinos faluházakat építenek, a terhelő adótól mentesült nép pedig jólétben élvezi szorgalmának más által el nem kaparintott gyümölcsét. ...ott a borszéki borvíz (savanyúvíz), melyet ezer meg ezer hordanak szét az ország minden zugába, elannyira, hogy bármerre is menjen az ember, mindenütt látja azon egyszerű, primitív, nyikorgó szekereket melyek alacsony gyékény ernyője alatt összezsugorodva ül szerényen a martialis székely, félországot bebarangol, hazulról feltarisznyált szalonnával elődve, fürge kis lovait a kopár avaron táplálva, addig megyen tűrve, nélkülözve, míg áruczikkének, a nagyrabecsült székely nektárnak vevőjére akad; ekkor gabonát veszen árából, mit haza szállítva, még kap időt arra is, hogy földjét megművelje..." És tegyük hozzá, hogy Orbán Balázs nem láthatta még a község büszkeségét a kéttornyú katedrálist. 1860-ban építették fel a községházát, s ebben az időben indul meg az erőteljes polgárosodás, mert a község vezetősége megfelelő módon, közcélra fordította a borszéki fürdő és a kiterjedt közbirtokossági erdők jövedelmét. Igy alakult ki az a településkép, amelyik inkább módos mezővárosra, mint nagyközségre emlékeztet. Egy korabeli leltár szerint 1900-ban itt kő- vagy téglaépület létezett az 1435 fából készült lakóház mellett, 228 épületen szalma, 1198-on deszka vagy zsindely, míg 36 házon cserépfödelet találtak. 1907-ben áthaladt Ditrón az első tehervonat. A székely körvasút bekapcsolta Ditrót az ország vasúthálózatába és egyben a tutajozás haldoklását is jelentette.
 
A XIX. század elején a faluban minden kedden hetivásárt tartottak. Több faluban, köztük Ditróban is szokássá vált, hogy az ácsok udvaraikon "csutakra rakva" kész faépületeket állítottak össze. Ezeket, miután eladták a gerendákat megszámozták, és úgy szállították más vidékekre, leginkább a Mezőségre. Az ősi foglalkozások mellett újabb, már szakképzettséget igénylő kisipar is fellendült. A molnárok társulata már a céhesedés kezdeteit hirdeti. Lassanként egyes mellékfoglalkozás főfoglalkozássá lép elő, és a polgáriasodás szikráját jelenti. A legrégibb foglalkozások között említik a kovácsmesterséget, melyről az első gyergyói feljegyzés 1602-ből származik. 1820-ban Ditróban két kovácsot találtak. 1880-ban telepedett ide Tobránszky nevű kerekes és egy Vertán nevű kovács, majd az a Császár nevű kovács, akiktől a helybeliek megtanulták a mesterséget. A XIX. században sokan vállalkoztak vashámorok létesítésére. Az orotvait 1847-ben alapította a ditrói Fülöp András, aki az üzemet maga vezette. Ez a hámor még az 1870-es években is műkődött. Jó minőségű vaskövet kaptak. Az egyik bányász kérte a tulajdonost, hogy vegye be részesnek. Amikor ezt nem tette meg, az olvasztókemencét bosszúból egy kút fölé csinálták, ami a vasat alulról hűtötte. Így egy olvsztásból csak egy-egy kupára való vas került ki.
 
 A vaskövet kőtörő botokkal törték össze, s a kemencéket fával fűtötték. A vasérctartalom alacsony volta és a kezdetleges eljárások miatti silány minőség a vállalkozás bukásához vezetett. A XIX. század első felében alakult ki a kéményseprő mesterség. A kéményseprőknek tűzrendészeti ellenőrző szerepük is volt. A XIX. század végéig Ditróban a tizesek füstbírói vacsora után végigjárták az összes házakat, ellenőrizték, hogy égő tűz sehol ne maradjon. A hagyomány szerint a ditrói Csibi család egyik ága eme tevékenység gyakorlása után kapta a "Füstös" melléknevet. Szintén a XIX. század végén jelentek meg a kenyérsütők és pékmesterek, többek között Ditróban is. A készítményeiket a helybéli lakosoknak adták el. A falu Sóza nevű düllőjében malomköveket bányásztak, a malomkőfaragást a Góga testvérek végezték. A víziszerkezetek nemcsak őröltek, vagy deszkát metszettek le, de mindinkább szélesedett felhasználásuk. Így ványolásra, mosatók működtetésére, de olajtörésre is használták őket. Ditróban egy lakatosműhely gépeit hajtották meg egyik alszegi malom vizikerekével. Később Orotván próbálkoztak azzal, hogy vízikerékkel áramot fejlesszenek. A medencében Szárhegyen foglalkoztak téglaégetéssel, Gyergyószentmiklóson és Ditróban az anyag gyenge minősége miatt ezen próbálkozások nem sikerültek. Elmondás szerint Ditróban 1895 körül a mai nagytempolom közelében készítettek zöldmázas csempéket. Gyergyó környékén szokásban volt a rozspálinka főzése, de ritkábban fenyőborsból is készítettek szeszes italt. Puskás Darna József (1867 - 1966) visszaemlékezései szerint gyerekkorában Ditróban még szabad volt a pálinkafőzés. Az üstöket az adó nagysága szerint tarthatták. Ennek megfelelően egy-egy gazda 8-15 üsttel (adaggal) főzhetett. Miután ezt a mennyiséget kifőzték, az üstöt a fináncok (pénzügyőrök) lepecsételték. A vidéken az igényesebb családok művészi ízléssel faragott székelykaput állítottak A legismertebb gyergyói kapufaragó a ditrói Mezei Tamás (1887 - 1964) volt, akinek keze alól nemcsak székely kapuk, hanem hasonló komoly népművészeti értékkel bíró más famunkák is szép számmal kerültek ki. Az általa faragott kapuk közül említést érdemel a ditrói plébánia Kapuja (1933).
 
A Szárhegy és Ditró községek borszéki közbirtokossága tulajdonában volt Borszékfürdő 1832-i és későbbi bérleti szabályzata értelmében a bérlő első sorban a tulajdonos két község lakosait alkalmazta a fürdőnél adódó munkára, köztük a borvíz-szállításra is. A borvíz szállítása kizárólag gyergyói, nagyobb részt szárhegyi és kisebb részben ditrói szekeresek foglalkoztak. Megvásárolták a borvizet a töltődéből, azt saját lovasszekereiken, üvegekben szállították el, s így övék volt ezen foglalkozással járó minden kockázat és haszon. A borvizesek nagy részének megvolt az állandó értékesítési helye. A ditrói Kovács János minden hónapban megfordult Szamosújváron és Besztercén. Az 1890-es években megjelentek a gőzzel hajtott cséplőgépek, de a XX. század elején elterjedő benzinmotoros gépek lassan kiszorították azokat. Ezzel szemben a lovas cséplőgép még tovább élt. Orotván Huszár Bajkó Péter 1910-ben Csehországban gyártott lovasgépével 1974-ig (a gépnek a Gyergyói múzeumban való elhelyezéséig) csépelt.A XIX. század végén és a XX. század elején Ditró társadalomszerkezetében felerősödtek a tőkés vonások. Az 1910-es népszámláláskor Ditró a Gyergyói-medence második legnagyobb lélekszámú települése, és 6987 főt számláltak meg. A lakossági foglalkozások a következő főbb területeken oszlottak meg. Mezőgazdaságban dolgozók 1792 (70,9 %), iparban dolgozók 372 (12,7 %), a kereskedelemben pedig 67 ember dolgozott (2,6 %). 1910-ben 200 működő ipari egységet találtak. Ezek közül egyszemélyes műhely volt 141, kétszemélyes 35, háromszemélyes 14, négy-hatszemélyes 8. Tíznél több munkással dolgozott 2 vállalat. A foglalkozások (mesterségek) a következőképpen alakultak: kovács 26, lakatos 2, a fémipar más ágaiban dolgozó 14, asztalos 19, kőfaragó 3, faiparban dolgozó 76, tímár 3, szabó 32, cipész és csizmadia 47, ruházati ipar 25, pék 4, hentes és mészáros 14, kőműves 7, ács 8, az építőipar más ágaiban dolgozó 13, vendéglátóiparban 34 személy tevékenykedett.1721 és 1750 között tehát alig harminc év alatt Ditró lakossága megkétszereződött és az alábbi összetételt mutatta. Egytelkes nemes gazdaság 2, szabad székely gazdaság 147, jobbágygazdaság 31, zsellérgazdaság 11, idegen gazdaság 28.
 
A népességnövekedés területi terjeszkedéssel járt, és ekkor szakította ki Ditró a közterületekből Hodost és Bélbort, de ugyanakkor kezdte Szárheggyel együtt birtokolni Borszéket is. Benkő Károly 1853-ban Ditró nyugati szomszédjának Maroshévízt, az északinak pedig Maros-Torda vármegyét jelöli meg. E területek nagy részét a XX. század elején végrehajtott arányosítás és tagosítás révén Ditró elvesztette, a s jelenlegi faluhatár a XVIII-XIX. századinak a felét sem teszi ki. Itt jegyezzük meg, hogy a XVIII. század végén a falu határához tartozó Borszéken üveggyárat alapítottak, melyről a korabeli források a következőket jegyzik fel: "Vagyon ezen helység határán egy üvegcsináló fábrika, az úgynevezett Borszék nevű helyben, ahol vagyon a híres borszéki savanyóvíz is, némelyek szoktak ezen helység lakosai közül onnat borvizet kiszállítani, némelyek pedig az oda bémenni szokott nagyságokat vagy másokat alkalom szerént fizetésért oda bé szokták vecturázni s onnan is még fizetésért visszahozni." 1910-ben a mezőgazdasági birtokviszonyok a következő képet mutatják: 100 holdon felüli földbirtokos 7 volt, 10-100 hold között 332, 10 holdon alul 534 gazdát számláltak. Mezőgazdasági cselédként dolgozott 86 személy, illetve mezőgazdasági munkásként 460 embert vettek nyilvántartásba.
 
A II. Világháború átrajzolta a határokat, és igen mély gazdasági és társadalmi változásokat hozott a módos községbe. Az 1945-ös földreform, melyet 1946-ban valósítottak meg, megszüntette a nagybirtokot, ugyanakkor földet juttatott a szegényparasztságnak. Ez az állapot azonban nem tartott sokáig. A község irányítását 1950-től a néptanács vette át és vezette a központi hatalom által diktált szocialista normák szerint. Ugyanekkor hirdették meg a kíméletlen osztályharcot, és kerültek fel a település módosabb gazdái a hírhedt kulák listára. De a lakosság számára a legnagyobb megrázkódtatást az 1952-ben elkezdett kollektivizálás jelentette. Ez a folyamat közel 10 évig tartott, s a termőföld feletti mindennemű tulajdonjog megszüntetését célozta, a termelő eszközökkel együtt. Közvetlen a világháború befejezése után a benzinhiány miatt a csépelést kézi erővel (cséphadaró) vagy a még meglévő lovasgépekkel végezték el. Ez után következett az 1946-47-es aszály, mely nagyon megviselte a község lakosságát. Az 1947-es államosítás, mely a főbb termelőeszközök magántulajdonát szüntette meg, már csak tetézhette a sorozatos csapásokat.
 
Látnivalók
 
    * Barokk római katolikus Szent Katalin temploma 17. századi, tornya 1653-ban épült, 1712-ben megmagasították, 1746 és 1757 között a templomot újjáépítették, egykor erődített fal vette körül.
    * Mellette a 75 m magas 1908 és 1913 között épült neogótikus nagytemplom, a Gyergyó legnagyobb kéttornyú temploma, mindez Románia második legmagasabb temploma.
    * Határában kékes színárnyalatú gránitkemény kőzet fordul elő, melyet a községről ditroitnak neveztek el. 
 
Híres emberek
 
    * Itt született 1844-ben Puskás Tivadar a telefonhírmondó feltalálója.
    * Itt született 1876-ban Siklódi Lőrinc szobrászművész.
    * Itt született 1886-ban Vendl Aladár geológus.
    * Itt született 1888-ban Csiby Andor helytörténész.
    * Itt született 1890-ben Vendl Mária mineralógus, természettudós.
    * Itt született 1927-ben Tarisznyás Márton néprajzkutató. 
 
 
 
          www.gyergyoditro.ro
Fotó:   Egyed G